Míg kinn a pokol orgonája szól
Testvéreim fogódzunk össze jól,
Láncunkban minden szem legyen helyén,
A templomot akkor nem féltem én;
Oltártüzünkkel hármas gyertyalángja
Reményt ragyogjon a tolvaj éjszakába.
Móra Ferenc: Láncban
Kupán Árpád mezőtelegdi kutató még 2004-ben a Várad c. folyóiratban érdekes tanulmányt tett közzé az erdélyi magyar szabadkőművesség két világháború közötti időszakának történetéről. Az áttekintés felsorolja szerző által ismert erdélyi páholyokat, közöttük a marosvásárhelyi Bethlen Gábor szimbolikus, János-rendit is. Itt olvashatjuk azt, hogy az említett vásárhelyi titkos társaság 1915-ben alakult volna. Ezzel szemben a Teleki-Bolyai könyvtárban őrzött anyakönyv tanúsága szerint, a páholy tíz évvel korábban jött létre. Mindjárt a tagnévsor tetején olvasható: „Páholy alapítás (sic!) 1905 aprilis 10 én”. Az első tagokat még a budapesti Demokrácia páholy vette fel, s ugyanez a fővárosi alapította, azaz gyújtotta meg a lángot Marosvásárhelyen. A szűkebben a Székelyföldön a marosvásárhelyin kívül a sepsiszentgyörgyi Siculia működött 1892-től és a egy szk kör Székelyudvarhelyen Darwin neve alatt.
A páholyba az alapításától az 1931 végéig vagy az 1936-os „elaltatásig” összesen 99 tag nyert felvételt. Az anyakönyv minden egyes páholytag személyi és szabadkőműves adatait tartalmazza: mikor és hol nyert felvételt a testvériség tagjai közé, milyen páholyból lépett át a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Páholy soraiba, mikor voltak előléptetései másod és harmad fokra, a kiválás napja és módja. Majd a fejlap alján két rovatban a szabadkőműves tevékenységének fontosabb állomásait számlálja elő a társaság írnoka, ill. a profán életviszonyairól tartalmaz adatokat.
A testvériség leginkább marosvásárhelyi férfiakat fogadott templomába, de akadt néhány a helységen kívül lakó: marosszentkirályi, szászrégeni, csíkszeredai. Társadalmi szempontból felülreprezentált az értelmiség – tanárok, ügyvédek és orvosok, sőt még református és unitárius lelkész is akadt – , mellettük nagyvállalkozók, banktisztviselők, hivatalnokok, polgármester, fényképészmester, pallérmesterek stb. A felekezeti viszonyok tekintetében reformátusok, izraeliták, unitáriusok, lutheránusok és néhány katolikus és görög-katolikus vagy görög keleti román is akad közöttük. A páholy nyelve kizárólag magyar.
A páholy első főmestere Bernády György, Marosvásárhely polgármestere, őt aztán a az újjáélesztéstől (1926) Péterffy István, városi főorvos követi, aki a páholy tevékenységének beszüntetésig állt a társaság élén. A Bethlen Gábor páholy önállóan először 1905. május 15. vett fel több keresőt (jelöltet). Ettől kezdve az első világháborúig fokozott ütemben folyt a páholy tagságának növelése, a testvériség építése; egy évvel a felvétel után olykor már korábban is megtörténik a mesterfokokra emelés, amely a páholy működőképességét és belső és külső kapcsolatrendszerét erősítette. A meglehetősen élénk tagmozgás szükségessé is tette a kiválók, elaltatásukat kérők helyettesítését. Az évente történő belső választások során a testvérek mindegyike kapott valamilyen feladatot: helyettes főmester, szertartásmester, templomőr, gazda, szónok, templomőr stb.
Az anyakönyvből kiderül, hogy az első világháború alatt a Bethlen Gábor páholy tevékenységét beszüntette, – tagfelvételt utoljára 1913 decemberében történt. Csak 1926-ban eredt újra útnak az egyesületi, társasági tevékenység, a rendőrségi engedélyezés után. Marosvásárhelyen a lángot a brassói Auróra testvérpáholy gyújtotta meg újra. Eladdig a régi tagokból többen elhunytak, kiváltak, elköltöztek Marosvásárhelyről, nem jelentek meg a páholymunkákon, kérték elaltatásukat. Az okokat keresgélve a legkézenfekvőbb a világháborúval járó kényszerű változások, elköltözés, áthelyezés, behívás. E mellett fontosnak tarjuk jelezni, hogy a közhangulat és a politikai türelem romlásával is számolnunk kell. Az új politikai főhatalom a szabadkőművességet nem támogatta sem Romániában, sem Magyarországon. Egy erdélyi magyar páholy esetében a trianoni döntés után sokan a sajtóban gyakran elhangzó vádak hatására „bűntudatot” éreztek: általános (bal)vélekedés volt, hogy Magyarország feldarabolásáért, az erdélyi magyarág kisebbségi sorba jutatásáért a nemzetközi szabadkőművesség az egyik fő tettestárs, a békecsinálók között ugyanis a korabeliek szerint sok szabadkőműves volt található. Mások pedig az eltelt háborús évek és a trianoni békeszerződés után közvetlenül elhagyták Marosvásárhelyt, máshová települtek át vagy az Örök Keletbe költöztek.
Bernády György, aki az új román impérium alatt is politikai szerepet vállalt, tehernek érezte szabadkőműves kötődését, ezért hírlapilag is megtagadott vele minden kapcsolatot, tudjuk meg az anyakönyvből. Ez bizonyára érzékenyen érintette az itthon maradókat, a régi testvéreket, akik közül nem egy valószínűleg éppen Bernády hatására követte az egykori főmester példáját. Tény, hogy 1926-ban, amikor a páholyban újra újraéled a munka, már senki sincs azok közül, akik 1905-ben meggyújtották a lángot (11 testvér-„alapító atya”, holott többen megérték a Bethlen Gábor felélesztését), s azok közül is csak 13, akiket a páholy soraiba fogadott 1905 és 1913 között, amikor bizonyíthatóan működött a tagfelvétel.
Ha korszakolnunk kell a páholy beléletét az anyakönyv adatainak fényében, akkor két nagyobb korszakról és egy hosszabb kényszerszünetről beszélhetünk. Mint már utaltunk rá 11 mestert vettek fel már korábban, a legrégebben, még 1873-ban a szegedi Árpád-páholy fogadta soraiba Tauszik B. Hugó (1848-1912) bankigazgatót, 1905-ben a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Marosvásárhelyen, királyi tanácsos, a III. osztályú Vaskorona-rend tulajdonosa, s aki Bernády mellett helyettes főmesterként tevékenykedik 1912-ig. A budapesti Demokrácia és a kolozsvári Unió páholyba is tevékenykedtek marosvásárhelyiek, akik aztán 1905-ben megalapították a Bethlen Gábor fejedelem nevére keresztelt szervezetet.
A páholyt 1907-ben ismerte el a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy, mely összefogta a János-rendi páholyokat. Mindesetre 1932 októberében a János-rendi Szövetség Marosvásárhelyen tartott páholyközi értekezlete a Bethlen Gábor □ fennállásának 25. évfordulóját köszöntötte, s a páholy maga is 1932. október 15-én ünnepelte jubileumi díszmunkán a vásárhelyi láng fellobbanásának negyedszázados évfordulóját.
1905 és 1914 közé esik a testület munkásságának felívelő szakasza. Ekkor 51 kereső kérvényét fogadják el. Az októbertől júniusig tartó munkatáblán sűrűn követik egymást a tagfelvételek és rangemelések. Persze ugyancsak erős a lemorzsolódás és kiválás. 1905. május 5-én 8 jelöltet, május 29-én kettőt, június 5. hármat, október 30-án pedig újabb kettőt vesznek fel, összesen tehát az indulás esztendejében 15 új ember lépi át a páholy küszöbét, kezdi meg a rituális munkát inas fokon. 1906-ban: február 5-én, június 5-én öt, ill. 2 jelöltet fogadnak soraikba; 1907: március 4-én, március 20-án, április 8-án, május 6-án és június 17-én mindösszesen 11 keresőt; 1908-ban április 5-én két jelentkezőt fogadnak be; 1909: június 21. két embert; 1910: 4 (III. 21, VI. 20.), 1911: 3 (III. 20., VI. 26.); 1912:4 (XII. 2.); 1913: 6 (III. 17, III. 31, X. 6., XI. 17.) keresőt vezetnek be a páholy élet „rejtelmeibe”.
Számításaink szerint a felvétel nyert keresők átlagéletkora – 1905-1913 között –a belépés évében 36 év volt, ami jelzi, hogy a belépni szándékozók harmincas éveik derekán találkoznak a kőművességgel. Persze az átlagok nem jelzik azt, hogy a legfiatalabb 27 éves, a legidősebb pedig 58. Az alapító atyák a belépéskor 35 év körüliek az átlagéletkor tekintetében, de amikor a vásárhelyi páholyban fellobban a láng már 46 év. Ez jelzi, hogy tapasztalt testvérekről van szó, akik kevés kivétellel egy évtizednél is többet ismertek meg, éltek át a rituális és fehérmunkákból, ismerik a szertartásrendet és a szervezet eszmeisége sem idegen számukra. Mindez azzal is jár, hogy éppen ők azok, akik a politikai események vagy az egyéni élettapasztalataik birtokában ki is ábrándulnak. Egy a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy által szerkesztett kimutatása szerint a „Bethlen Gábor” 1917-ben még 42 tagot számlál. (Inkább csak elméletben.)
A sok felvétel és kilépés, elhagyás rávilágít arra, hogy a szabadkőművesség sokszor nem egyéb puszta kíváncsiskodásnál, fellobbanásnál, divatos borzongásnál a vásárhelyi polgárok körében, hogy a patrónusok abból az érthető törekvésből, hogy minél több tagot toborozzanak, nem túl nagy körültekintéssel avatják be a szk titkokban a profán keresőket. Edelmann Menyhért, a Bihar (Nagyvárad) páholy főmestere így elemzi az élénk „tagmozgást”: „Hogy a páholy kötelékébe lépve közülük [ti. a fiatalok] valók egyebet várnak, mint amit ott találnak, érthető, és érthető az is, hogy soraik közül kerülnek ki nagy részben a hamar kiábrándulók és elmaradók, még talán nagyobb számmal, mint az idősebb nemzedék fáradt emberei közül. […] Rossz az emberismeret, az ajánlások felületesek. Az új tagok ajánlói az esetek nagy részében nem kellő gondossággal járnak el, nem nagyobb körültekintéssel, mint akár egy klubtag szerzésénél. Akárhányszor az a tény, hogy valakivel a társadalmi életben kellemes érintkezésük vagy esetleg üzleti érdek fűzi őket egymáshoz vagy családi kapcsolat, már elegendő ahhoz, hogy valakit a páholytagok közé való felvételre ajánljanak.” Majd kissé odébb így folytatja: „Minden páholytagnak be kell látnia, hogy az szk-re veszedelmet hoz, ha erős szemek bekapcsolása helyett, a láncnak csak a hosszát növelik, s az már kis erőfeszítésre szétszakadozik.”
Valóban a mentori intézmény a családi kapcsolatok, az azonos szakmai testületekben való részvétel, az egy hitközösséghez való tartozás mentén működött az egész időszak alatt, vagyis 1905-1931-ig. Ezek a kapcsolódások olyan zártláncúvá teszik a páholytagságot, amelybe más társadalmi rétegek képviselői ritkán vagy egyáltalán nem jutnak be.
A második korszak 1926-tal kezdődik és a páholy kényszerű berekesztéséig, 1936 végéig tart. Ekkortájt a tagság élén Péterfy István (1870-?) orvos áll, aki korábban MÁV majd a Munkás Betegsegélyző Pénztár orvosa volt. Ő az egyike azon keveseknek, akik még 1913 előtt (1907 júniusában) nyertek felvételt és mindvégig kitartanak ideáljaik mellett. 1908-ban másod fokra, 1910. január 21-én harmadfokra léptetik elő. Rendkívül aktív, többek felvételét patronálja. E tíz évben a jelentkezők életkorát tekintve sokkal nagyobb a körültekintés, idősebb emberek igyekeznek a szabadkőművesség eszméit valóra váltani. Főleg az első években dominál a gerontokrácia, a harmincas évek elejére azonban a fiatalabb marosvidéki polgárok is megbarátkoznak a testvériség gondolatával. (Az átlagéletkor 41 év körül mozog. A legfiatalabb 27 éves, a legidősebbek, pedig már a 62. életévüket is betöltötték.) Riadalmat majd az 1933-mal hatalomra kerülő nácizmus kelt a kőművesek soraiban, főleg a szászrégeniek kérik elaltatásukat, fedezet alatt történő elbocsátásukat, gyanúnk szerint, a növekvő jobboldali szélsőség nyomásának engedve. 1934-ben a hivatalos jelentés szerint a vásárhelyi páholyban 40 testvér „csiszolja a durva követ”. Ugyanekkor az erdélyi Jánosrendi Szövetség nyolc aktív páholyában mintegy 505 testvért tartanak nyilván, amely az 1932/33-as munkaévhez viszonyítva 46 személlyel kevesebb.
Ebben az időszakban 37 új kereső kopogtat a Gecse utcai templom kapuján. A tizenhárom régi tag mellé, Brassóban hárman nyernek felvételt az Auróra-páholyban (1926. március 16.), mely az egész erdélyi magyar szabadkőművesség megújulásában fontos szerepet játszott, igyekezett elismertetni a magyar páholyokat és különálló voltukat, etnikai jellegüket a regáti szabadkőművesség különböző irányzataival és csoportosulásaival, ill. a nemzetközi páholyszervezetekkel. Ketten ugyanott nyerik a magasabb fokozatokat is el. Valószínűleg a marosvásárhelyi páholynak nincs erre jogosítványa az újraélesztés hivatalos aktusa előtt. 1927-től kezdve viszont 1932-ig tagfelvétel folyik, a fokokra emelés pedig az 1934-es esztendőben is szerepel a munkatáblán. 1927: 3 (okt. 31., nov. 15.); 1928: 10 (II. 14, III. 5., V. 23, VI. 26, okt. 1., nov. 5.); 1929: 7 (márc. 18., jún. 17., XI. 4.); 1930: 4 (márc. 31., jún. 16.); 1931: 11 (márc. 16., márc. 30., május 18; nov. 30.) Nem tudjuk, ha volt toegy további anyakönyv is, avagy 1931 végével megszűnnek a további páholybővítések. A politikai mindenestre nem kedvezett a liberalizmus és polgári demokráciának ettél kezdve legalább egy félszázadon át. Ezek az új kőműves testvérek tehát legfeljebb egy évtizedig élvezhetik a belélet langyos egyenlőségét és törékeny menedékét. A páholyhűség is erősebb esetükben, hiszen 71 százalékuk a páholyzárásig maradt tagja a Bethlen Gábornak Marosvásárhely keletén. (Tizenegyen váltak ki, kérték elbocsátásukat, ill. költöztek örök keletbe.) Azt is hozzátesszük: akik 1926-tól kezdődően Marosvásárhelyen (Erdélyben) a szabadkőműves világosságot keresték, tisztában lehettek azzal, hogy az általános politikai, társadalmi légkör nem kedvező a testvériség eszméi számára, elfogadottságuk rendkívül alacsony. Saját felelősségükre döntöttek és cselekedtek. Ráadásul a növekvő idegengyűlölet egyformán támadta az etnikai kisebbségeket és a kőművességet. Egy kisebbségi páholy eleve vesztes lehetett csak.
A páholy temploma a kezdeti időkban a Széchenyi tér 5. sz. alatt, az ún. Apolló épületében kapott helyet. Innen valószínűleg azonban még a háború alatt elkerülhetett, ugyanis 1931 derekáig – a felélesztéstől, 1926-tól – a mai Dózsa György utcában működött. 1931 júniusában viszont már átköltöztek a Csiszár Lajos építőmester által tervezett és kialakított Gecse utcai épületbe. Az üléseket 1926 után rendszerességgel minden hónap első és harmadik hétfőjén tartották este 8 órai kezdettel. A testvériségnek volt egy profán címe is, amely megegyezett a főmester főtéri lak- és orvosi rendelő címével.
A Bethlen Gábor nevével fémjelzett marosvásárhelyi kőművesség szervezett, hivatalos végét 1936-ra tesszük, ebben az évben érnek véget az anyakönyvi bejegyzések, a funkciók is az 1935/36-os munkaévre vonatkoznak, de már a 1936/37-es évet valószínűleg meg sem kezdték, hiszen a vasgárda támadása a romániai szabadkőművesség ellen intézett koncentrikus támadások elbátortalanították a testvériséget. Amit valószínűsíthetünk, hogy a marosvásárhelyiek jelen voltak Kolozsvárott, ahol az Unió-páholy fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte (szeptember) és valószínűleg képviseltették magukat a nagybányai Humanitas páholy őszi felavatásánál.
A Bethlen Gábor páholy más irányú, tulajdonképpen jellegzetesen szabadkőműves tevékenységre vonatkozóan jóval kevesebb adat áll rendelkezésünkre. Hiányoznak a jegyzőkönyvek, emlékiratok, a testvériség levéltára iratanyaga lappang. A nyomtatásban megjelent beszámolók, tevékenység-leírások érthetően szűkszavúak, legtöbbször a testvérek neve helyett csak névbetűik állnak a kolozsvári Testvériség hasábjain. A harmincas évekre vonatkoztatható adatok állnak rendelkezésünkre, bár korábbról is tudjuk, hogy a Good Templar renddel közösen antialkoholista előadássorozatot is kezdeményeztek 1912-ben Marosvásárhelyen a Székely Iparművészeti Múzeumban.
Az 1930-1931-es munkaévben dr. Fekete Andor, a páholy legaktívabb külkapcsolatokért felelős tagja Kolozsváron az Unió páholyban előadást tartott Bethlen Gáborról szabadkőműves megvilágításban címmel. A Testvériség hasábján többször is közölnek olyan láncbeszédet, illetve előadást, János napi ünnepi szónoklatot, mely a Gecse utcai templomban hangzott el. Mester Gábor Az ember c. előadását az 1932. évi 7. számában publikálja teljes terjedelmében. Molter Károly egyenesen kitüntetettje a lap figyelmének, két terjedelmesebb János napi értekezése lát napvilágot a havilapban.
„A szabadkőművesség nem csak tenyészet, nemcsak a szellem virága lehetne, hanem vállalkozás is! – véli Molter például a szabadkőmvesség természetének és céljainak megfogalmazásában. – Mért, hogy mégis a renyheségnél, a virágot lelegelő ökrök megtürésénél egyebet nem termelt ki ebben az országban? Mért, hogy mégis széles körökben rosszhírű nevek lehetnek sorainkban? Mért bukkanunk annyi erőszakos , vagy rosszindulatú cselekedet mögött egy-egy testvér nevére? […] Az intézmény fejétől tagjaiig reformra szorulna, hogy a tömegnyomás és a politikai erőszak-kurzus elleni szellemfrontra, az elite-emberiség verbuválására hadtápterület lehessen. Mert ma innen csak a hatalomvágy szivárog le a sznobizmus hajszálerein a tömegbe, a szabadkőművesség, különösen Erdélyben, felelős olyan reakciós tényekért, melyeket nem itt követnek el s amelyek miatt mégis pirulnia kell a történelmi szabadkőművességnek!”
A vásárhelyiek, nevezetesen Fekete Andor dr. részt vett minden évi páholyközi értekezleten, melyet mindig más és más helyszínen tartottak meg. 1932. június 19. tartott brassai értekezlet, ahol a János Szövetség tanácsa is ülést tartott, úgy döntöttek a résztvevők, hogy Kolozsvár és Brassó után, a következő találkozó színhelye legyen Marosvásárhely, a Bethlen Gábor páholy. Időpontja október 15-16. A vásárhelyi értekezleten négy pont körül alakuljon ki eszmecsere: A romániai szimbolikus nagypáholy alkotmánya, a szabadkőművesség és a sajtó-nyilvánosság viszonya, az ifjúsági munka és az ifjúság bevonása a testvériség láncába, ill. az erdélyi Jánosrendi Szövetség páholyainak egységes munkaprogramja akakítassék ki.
A brassói értekezlet egyben azzal is megbízta a Bethlen Gábor páholyt – melynek a találkozó feltételeit kellett megteremtenie – , hogy „a falusi ifjúsággal kapcsolatos kérdések komplexumának tüzetes tanulmányozására külön bizottságot” hozzon létre. A bizottság valóban meg is alakult, dr. György József megalkotta a munkaprogram legfontosabb tárgyköreit, előadásban ismertette, miként képzeli el a páholy a falu gazdasági és kulturális felemelkedésének hosszútávú menetét. Hogy nem csupán egyetlen alkalomban gondolkodtak, bizonyítja az 1935/36-ra elfogadott munkaterv is: „A tg-muresi Bethlen Gábor □ a folyó munkaévben [1935/36] a város és falu közötti összefüggések elmélyítését és a falu-nevelő és fejlesztő tevékenységét tette munkaprogramja gerincévé.” Ugyanakkor Szígyártó Gábor hosszabb értekezését is közli a Humanitas 1935. októberi száma: A falumunka céljai cím alatt.
A jelzett páholyközi értekezlet 1932 októberében Marosvásárhelyen össze is ült. Mint említettük Servatius Lajos helyettes nagymester ezuttal köszöntötte a Bethlen Gábor páholy negyedszázados fennállását. Több más szónok mellett, a díszmunkán Kováts Benedek volt a szónok, aki egyben a Testvériség/Humanitas sajtólevelezői tisztét is betöltötte. Ekkor 1932-ben számba vették a vásárhelyi testvériség volt és jelenlegi tagjait, erről tanuskodnak az anyakönyv utólag bejegyzett adatai, melyeket a már kilépett, elköltözött egykori tagokról szereztek be levélváltással. Ugyanekkor a páholy tevcékenységét megvizsgálta dr Servatius Lajos nagymester helyettes, amint ezt az anyakönyv utolsó lapalji bejegyzése is tanusítja.
Az 1931-32-ben végzett munkáról Kováts a Merjünk testvérek lenni! című cikkében számol be a szélesebb közönségnek. A rendszeres hétfői találkozók mellett, háromszor tartottak az év folyamán nem rituális, hanem ún. fehérmunkát. A 25. évforduló megünneplésén 22 más páholyban tevékenykedő tag is részt vett vendégként, köztük a két helyettes nagymester dr.Servatius Brassóból és dr. Szőllősi Zsigmond.
A páholyban volt legény- és mesteravatás az elmúlt esztendő folyamán, és több előadás is elhangzott változatos témákról: Kultúra, civilizáció, szaabadkőművesség (dr. György Jósef), Szovjetoroszországról (Csiszár Lajos), a szabadkőművesség és jótkonyság ((Nagy Elemér), Az ember (Mester Gábor dr.), Az ifjúság válsága és problémái (Pálfi Antal tanár), Goethéről értekezett Paál Gusztáv, kollégiumi német tanár; a gazdasági krízis elemzését adta dr. Fekete Andor; az értékeszmék válságáról fejtette ki nézeteit dr. Kováts Benedek, Vadadi F. Károly pedig az új állampolgársági törvény által előidézett jogi helyzet megvilágítására tett kísérletet.
A jótékonykodás a páholy kiemelt feladatai közé tartozott, 4150 lejnyi segélyt adtak két egyetemi hallgatónak, részt vállaltak a városi ún. ínségakciókban. Szabadegyetemi előadásokat szerveztek, az előadók is a testvériség tagjai közül kerültek ki. (Pl. dr. iklandi György József, az OMP megyei elnöke A falu c. értekezése élőszóban is elhangzott a városi közönség előtt.)
Kováts Benedek azonban szűkszavú tudósítónak bizonyult, ugyanis a szabadkőműves sajtóban nem jelent meg másfél éven keresztül egyetlen hír sem a vásárhelyi páholy belső életéről. Oly annyira, hogy a folyóirat 1934 márciusi száma kénytelen egy felhívást közzé tenni, mi szerint beszámolót várnának a vásárhelyi kőművesség újabb tevékenységéről.
1934 május 31-én Fekete Andor, Péterfy István főmester és még három testvér részt vesznek a legnépesebb páholy, az aradi Concordia ülésén, mely a az előbbi és a temesvári Pax ugyancsak népes szervezetének összefogásával jön létre. Itt is a szk. romániai alkotmányának vitájára kerül sor többek között. Az 1934-es erdélyi számbavétel szerint nyolc páholy aktív még a hajdani erdélyrészi 18-ból. A legnépesebb a az aradi Concordia 107 taggal, ill. a temesvári Pax 108 testvérrel. Ennél szerényebb méretűek a kolozsvári Unió (73), a Bihar (54), Zu den drei Säulen (Brassó 50), Auróra (Brassó 55), a Die Arbeit (Brassó 18) és a vásárhelyi a középmezőnyben helyezkedik el a maga 40-es létszámával. Balázs Lajos, temesvári Pax főmestere ebben helyzetben összeveti a monarchia korabeli szabadkőművesség helyzetét a romániai (kisebbségi) állapotokkal. Bár a monarchia liberális légkörében a kőművesség felívelő volt, nem gördítettek akadályokat terjedése elé, mégsem tudott kiépíteni teljes hálozatot az egész országban. A mostani helyzettel pedig egyáltalán nem elégedett, bár sokfelől azt hangoztatják a népesebb páholyok, hogy be kellene fagyasztani egy időre a tagfelvételt, a bővítéseket. „Készséggel ismerem – érvel Balázs – , hogy a kevesebb taglétszámú páholyban a testvérek jobban összeforrnak, a megértés könnyebb és talán nagyobb lelkesedés és munkakészség pótolja a a népesebb páholyok számbeli fölényét, mégsem tartom elérkezettnek azt az időt, amikor kapuinkat – ha csak ideiglenes is – az idekívánkozók előtt bezárjuk.” Ugyanis „területünkön a szk-ség megszervezése még meglehetősen kezdetleges állapotban van, és hogy ennek lebonyolítása […] sok időt igényel.” Nem a szabadkőművességen múlott, hogy erre jóformán semmi idő sem maradt, hiszen a mozgalom a karlista diktatúrával kapott halálos döfést 1938-ban.
Az 1933/34-ik évben Marosvásárhelyen a páholy több előadást is szervezett a belső páholymunka keretében: a szk történetéről (dr. Czitrom Béla), a 250 éves bacillusról (dr. Metz István), A német szellem belháborúja címen a modern német eugenetikáról (Haltrich Gyula dr), három előadásból álló sorozatot a tőke történetéről (nem vásárhelyi testvér, RK a meghívott), Székely József az egyre akkutabbá váló zsidókérdésről, míg György József a föld és munka viszonyáról osztotta meg nézeteit a páholy közönségével.
Az iskolások segélyezése ebben az esztendőben is napirenden maradt: több mint 5000 adag ebédet, 17800 adag uzsonnát (tej és kenyér) szolgáltattak ki a rászorulóknak, 2 tanuló teljes ellátását vállalta magára a páholy, két egyetermi hallgató tanulmányi költségeit állta (6600 lej értékben), cipőket osztott szét stb. Fekete Andor Temesvárott képviselte páholyt egy páholyközi munkaközösségi értekezleten, akárcsak Nagyváradon az Unióban tartott összejövetelen. Itt vásárhelyeik vállalták, hogy a kolozsvári Unióval együtt a romló honi politikai helyzetről folyamatosan tájékoztatják írásban az erdélyi páholyokat, adatokat gyűjtenek e témakörben. 1935. június 23-án-ben Kolozsvárott gyűltek össze a Jánosrendi Páholyok képviselői. A Bethlen Gábor felvetette a közhivatalnokkat sújtó munkanélküliség kérdését, Molter Károly pedig szorgalmazta egy magyar és román nyelvű szk kalendárium kiadását. 1935 novemberében a Jánosrendi Páholyok Szövetsége Bukarestben találkozott a Román Nemzeti Nagypáhollyal, melyhez különben társult tagság fűzte. Itt is Fekete Andor képviselte a „Bethlen Gábor”-t.
Végül a korszak utolsó beszámolója 1935 novemberében hosszabb helyzetjelentést közöl a testvériség 1934/35-ös munkaesztendejének fontosabb állomásairól. E szerint 16 elsőfokú, egy másodfokú és három páholyértekezletet tartottak. Megvitatták és a páholyok szövetségi gyűlése elé vitték az nyelvvizsgák ügyét (dr. Fekete Andor), a népfőiskola kérdését (előadója G. L. inas ?) és a nyugdíj törvény módosításának ügyét ugyancsak Fekete Andor kezdeményezésére. Ebben az évben is szerepeltek előadások: Románia szociális törvényei (Lakatos Sándor dr.), A szk nyilvánosság (dr. Czitrom Béla); A kisebbségi elemi oktatásról, a népfőiskoláról, a népfőiskola megszervezéséről (G. L.), Molter Károly az új nemességről és a szabadkőművesség sekélyességéről, míg D. I. kolozsvári testvér az új gazdasági rendszerről beszélt. Ennek ellenére Kováts Benedek azt írja: „Sajnos több külső és belső ok miatt nem dicsekedhetünk olyan szellemi munkásságggal, mint aminőkre az elmúlt évek köteleztek volna.” Az Unió János-napi összejövetelére 12 testvér kísérte el Moltert, aki ott előadást tartott, mint arról már beszámoltunk. Két testvért kénytelenek voltak törölni az szk alkotmány paragrafusai értelmében (dr. Szász Albertet és dr. Riesz Albertet).
A tanulók élelmezése ezúttal sem maradt el: 185 diáknak reggelit (23500 adag), 19-nek ebédet (1413 adag) biztosítottak. E mellett természetben is kiadták az ételt nem csupán a testvérek, hanem profánok jóvoltából is. A cipőosztásra is sort kerítettek. Az akciók összértéke 64 500 lei volt. Amint Vadady F. Károly a tejakció vezetője fogalmazott az akció azért volt sikeres, mert: „Hisszük, hogy a karitatív jelentőségén túl, szk munkát végeztünk azért is, mert sikerült még a mai elvadult világban is felébresztenünk ezekben a fejlődő embercsemetékben az emberi szolidaritás és egymásrautaltság gondolatát.”
A páholytagok, ill. a páholy utólagos sorsával a közelmúltban megjelentetett tanulmány is fogalkozott 1942-44 közötti időszak szélsőjobboldali támadásai kapcsán. Mind Péterfyt, mind a páholy még élő és prominens, többé-kevésbé a vásárhelyi közönség által ismert tagjait, az antiszemita hajsza részeként sorozatos támadások érik a sajtóban, hazaárulásnak nyilvánítva tevékenységüket. A testvériség egykori tagjai mozgásba lendülnek, kapcsolatokat keresnek a korszak vezető politikai személyiségeihez, sikerül magukat több-kevesebb sikerrel tisztázniuk az árulás, az ellenséggel való cimborálás, a magyarság-ellenes tevékenység vádjai alól.
Az anyakönyvet a szóbeli hagyomány szerint, mely nem járhat messze a teljes igazságtól (az elfogadható valószínűségtől) Kovács Benedek, a páholy helyettes főmestere, a Református Kollégium igazgató-tanára rejtette el a tanári nagykönyvtárban 1936 végén együtt a többi szabadkőműves kellékkel (kötények, kalapács, körző, derékszög stb.), így is került át a marosvásárhelyi Teleki Tékába, amikor 1951-52-ben a gyűjteményt átköltöztették jelenlegi örzőhelyére.
Egyébként a tagok egy részét, azokat, akik 1906-ig léptek be a Bethlen Gábor páholyba egy Budapesten megjelentett, a szabadkőművesség „üzelmeire” fényt deríteni akaró ellenséges kiadvány is felfedte. Huszonkilenc nevet „ad ki”, valószínűleg a Budapesten rendőrségi iratokkal nyilvántartottat, abból a harmincegyből, akiket eddig az időpontig fogadott soraiba a testvériség. Hiányzik a Solt Adolf neve és megmagyarázhatatlanul a Tóthfalusi József esperesé.
Az alábbiakban az anyakönyv adatait adjuk közre. Remélhetőleg nem sértünk személyiségi jogokat, hiszen ma (2010) már senki sincs életben az egykori testvériség tagjai közül.
Név |
Név |
Név |
| Dr. Bernády György | Szentkirályi István | Fekete Andor dr. |
| Oroszlány István | Karácsony Géza | Lakatos Sándor dr. |
| Bürger Albert | Dr. Péteffy István | Szántó Jakab |
| Dr. Turnowszky Mór | Csontos Olivér | Roediger Jenő dr. |
| Fekete Jakab | Metz Albert | Hadnagy János |
| Farkas Herman | Szathmári Jenő | Haner Adolf |
| Solt Adolf | Aschenbrenner József | Varga Géza |
| Straetz Herman | Seibriger Emil | Regián Simon (kisegítő) |
| Tóthfalusi József | Haner Viktor | Riesz Albert dr |
| Tauszik B. Hugó | Nagy Endre | Kováts Benedek |
| Sz. Szakács Péter | Rediger Béla | Zayzon György |
| Horváth József | Mestitz Henrik | Simon Andor |
| Hints Zoltán | Kints Sándor | Ifj. Kornhoffer Vilmos |
| Nagy Győző | Márton Géza | Szígyártó Gábor |
| Dr. Brada Sándor | Dr. F. Kovács Albert | Dr. Haltrich Gyula |
| Dr. Schwartz Mór | Dr. Király István | Dr. Keintzel Oszkár |
| Páll Gusztáv | Dr. K. Madaras József | György József dr |
| Csonka Géza | Keleti Péter | Mester Gábor dr |
| Dr. Takáts Manó | Farkas Róbert dr. | Nagy Elemér |
| Dr. Kömöcsy József | Haner János | Mittelmann Sándor |
| Schwarcz Zsigmond | Auffenberg Ágost | Vadadi F. Károly |
| Dr. Láni Oszkár | Baráth Mór | Molter Károly |
| Halász József | Rédiger Géza | Bíró Mózes |
| Bucher Lajos | Riha Ferenc | Benkő Gábor |
| Péterfy Dénes | László Gyula | Vajda Márton |
| Bustya Lajos | Engel Oszkár | Székely József |
| Dr. Draia Eneas | Smilovits Jakab | Pálfi Antal |
| Kamprád Herman | Czitrom Béla | György Jenő |
| Ifj. Csíszár Lajos | Mittelmann Ármin | Benkő László |
| Dr. Tischer Márton | Hajdó Ödön | Rosenfeld Jenő |
| Dr. Nyerges Gábor | Metz István dr. | Gotschhlag Osiás |
| Dr. Soós László | Dunky Sándor | Vadász Gábor |
| Dr. Szász Albert | Sikó József dr | Ifj. Biás István |